Az
állami tulajdonban lévő vállalkozási alapon
működtetett társaságok, szervezetek és
ügynökségek Európában általános gyakorlatot
jelentenek, mert előnyük a komplexitás,
rugalmasság és gyorsaság, valamint a
speciális terület szakmai ismerete.
Ezek a szervezetek szorosan kötődnek az
alapító kormányzati szervhez, képviselik
annak érdekeit, közvetítik elvárásait,
ugyanakkor a versenyelvű piacgazdaság
körülményei között működnek. Az alapítási
elveknek megfelelően a BMSK mára egy
általános kormányzati projekttársasággá
vált.
Kiemelt szerepünk van az állami,
önkormányzati fejlesztések
megvalósításában, sok esetben részt
vállalunk azok közvetlen finanszírozásában
is. Társaságunk továbbra is alapvetően
versenyeztetéssel, pályáztatással,
projektmenedzseléssel, építés-beruházások
előkészítésével és lebonyolításával,
valamint nemzet- és kormányközi
megállapodásokon alapuló programok
megvalósításával foglalkozik, de saját
ingatlanvagyona révén az ingatlan
üzemeltetés üzletága is jelentősen
megerősödött az elmúlt években.
A BMSK Zrt. tulajdonosi jogait 2007-től a
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
gyakorolja, és társaságunk irányításban
továbbra is részt vesz az Önkormányzati
Minisztérium.
A BMSK a korábbi gyakorlatnak megfelelően
folytatja a rendvédelmi szervezetek részére
végzett szolgáltatásokat is. Ezek
elsősorban a közbeszerzési eljárások
előkészítésére és lefolytatására (beleértve
a haditechnikai eszközök beszerzésének
speciális eljárásait is) irányulnak,
kiegészítve a vám és külkereskedelmi
feladatokkal. Végzünk továbbá logisztikai,
az építés–beruházás területén
projekt-menedzselési, műszaki ellenőrzési
(egészen a „kulcsrakész” átadásig)
tevékenységet is.
Szakmai hátterünket a közbeszerzési törvény
hatályba lépése óta eredményesen
lefolytatott több mint ezer közbeszerzési
eljárás alapozza meg. Büszkék vagyunk arra,
hogy társaságunk által folytatott
beszerzések között elvétve akad
jogorvoslat, és az elmúlt közel tíz év
alatt mindössze két esetben kaptunk
elmarasztalást. Az elmúlt időszakban
jelentősen fejlődtek önkormányzati
kapcsolataink is. Sikeres közbeszerzési
eljárásokat folytattunk le térfigyelő
rendszerek, a gyermekintézmények részére
élelmiszerek szállítására, de uszoda,
tornaterem építésére is. Határozott célunk
az önkormányzatok felé történő szolgáltatás
bővítése.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az
államháztartás reformja folyamatosan
kihatással lesz a kormányzati struktúra
alakulására, de a közpénzeket továbbra is a
szakszerűen előkészített és lefolytatott
közbeszerzési eljárások útján lehet és kell
felhasználni, amelynek komoly záloga az itt
felhalmozott és rendelkezésre álló szakmai
felkészültség és tapasztalat.
A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési,
Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.
kiemelt feladata a jövőben is a kormányzati
és az önkormányzati fejlesztések
megvalósításában való sikeres közreműködés,
és ennek érdekében egyre kiterjedtebben
vesz részt a területfejlesztési regionális
projektekben, illetve az ehhez kapcsolódó
beruházások teljes szakmai munkájában.